Ismét egy hirtelen jött kitérő egy szintén közeli faluba, de most azért annyi időm volt, hogy vigyek fényképezőgépet. :)
Igazából a testvérem miatt mentünk ki, merthogy focimeccse volt, és még sohasem láttuk játék közben.
Kicsit másra számítottam; azt hittem lesz egy nagy füves-fás terület, ahol elengedhetem a Szöszit, sőt, esetleg egy kis patak is, amiben akár fürödhet. Hát sajnos nem így volt. Egy elkerített kis rész, amin volt egy focipálya, egy büfé, egy játszótér, és egy öltöző. Szöszit nem akartam a pórázról elengedni, habár nagyon engedelmes, és ha azt mondom, hogy marad, ott ül a lábam mellett akár 1 órán át, de lehet nem nézték volna jó szemmel az ottani lakosok, hiszen ők nem ehhez vannak szokva, hogy a kutya is a család része, és nemcsak kerti dísz. Tisztelet a kivételnek.
A meccs nem volt túl színvonalas, de erről most nem szeretnék beszámolni. Szöszi nyugodtan feküdt, és figyelte, ahogyan azok a számára(számomra is :D) idegen emberek kergetik a labdát. Bár néha felállt, és elindult.. de nem engedtem beállni focizni. :) Itt egy kép róla:

A meccs után sétáltunk egyet a faluban, de hamar meguntuk, mert kb. minden második háznál voltak kutyák, akik eszeveszettek ugráltak, és ugattak. Mivel természetesen a területüket próbálták őrizni, nem engedtem oda hozzájuk a Szöszit (kerítéshez otthon, sőt sehol sem), pedig jó lett volna, mert sajnos arrafele egyetlen egy kutyát sétáltató emberrel sem találkoztunk. Na, azért egy csendesebb törpetacskóhoz odaengedtem.. ha nem lett volna ott az a kerítés, biztosan jó nagyokat szaladgáltak volna. Le is fotóztam őket:

A falu végén volt egy cipős-ruhás mini bevásárlóközpont, szép kis parkkal. Az áruházba sajnos kutyákat nem lehetett bevinni, így mindig valaki váltásként kint maradt vele, amíg a többiek vásárolgattak.
A parkban volt egy mosómedve, Szöszi nagyon összehaverkodott vele. Ki tudja, lehet, hogyha szabadon lettek volna, még egy jót játszottak is volna. Voltak még birkák is, de Szöszit azok nem nagyon érdekelték, picit figyelte őket, aztán szaglászgatott tovább.

Miután hazamentünk, egyből elmentünk egy nagyobb sétára, hisz amit Rábapatyon mozoghatott, az egyenlő volt a nullával. Mindenképpen szerettem volna, ha készíthetek sok fényképet, amint más kutyákkal játszik, és ahogyan a patakban játszik, de egyik sem jött össze. A fényképezőgépem egy vakuzott kép után lemerült, és a patak vízszintje is túl magas volt ahhoz, hogy a Szöszi beleengedjem a vízben, hiszen már jártunk így egyszer, amikor esőután vittem a patakhoz, hogy 50 méteren át sodorta a víz, és csak a szerencsén múlott (na meg egy hatalmas partról kiálló farönk), hogy nem lett semmi baj..
Végezetül, ha már egész séta alatt cipelhettem a fényképezőgépemet, azt az egy képet, amit sikerült készítenem, nem hagyom kárba veszni! A képen baloldalt egy gyönyörű szép vizsla, jobboldalt pedig az én egyetlen drága Szöszikém láthathó. :)